Evolúciós pszichológia

Mindennapi életviteli, kapcsolati problémáink egy jelentős hányada csak akkor érthető meg, ha sok minden más mellett tisztában vagyunk magunk és mások viselkedésének ösztönös mozgatóival. Az evolúciós pszichológia az emberi élet legkülönfélébb területein tárja föl a viselkedés genetikailag meghatározott, univerzális, mélyen rejlő szintjét és érteti meg velünk a különféle viselkedésprogramok értelmét és célját a fennmaradásért folytatott küzdelem tágabb kontextusában.

Charles Darwin több, mint 150 éve leírta, ahogyan a különböző élőlényfajokat – köztük az embert – a természeti környezethez való sikeres alkalmazkodás törekvése, az egyéni különbségek kiválasztódása és fennmaradása, a természetes szelekció erői formálták az évmilliók során. Az alkalmazkodásért és fennmaradásért folytatott versengés során alakult ki az ember ösztönös viselkedéseinek készlete is.

Az állatokkal kapcsolatban viszonylag könnyű leírni, elképzelni és megérteni, hogyan működnek egy-egy faj öröklött viselkedésprogramjai, amelyek a fennmaradását segítették az évezredek során. A barnamedve téli álmot alszik, mindenevő, és gyümölcsöt ugyanúgy fogyaszt, mint a városszéli szemetesből összeszedett emberi hulladékot. A hattyú egész élettartamra választ párt. A törpe egér rövidke élete során háromféle fészket épít, egyikük egy gallyra felfüggesztett tökéletes gömb.

Az ember ösztönös viselkedéskészletét viszont csak a 20. század közepétől kezdte tudományos igénnyel feltérképezni és összefoglalni egy egész sor tudomány: a humánetológia, a szociálpszichológia, az antropológia és az evolúciós biológia. Ezeknek köszönhetően egyre többet tudunk az ember egyéni és csoportos viselkedései mögött meghúzódó genetikusan kódolt mozgatókról. Ösztönök határozzák meg az embercsoportok dinamikáit, a befogadás, kirekesztés, ranghelyért/státuszért való versengés és számos más csoportjelenség változatait, a férfiak és nők párkapcsolati viselkedéseit, sőt, a gyermeki fejlődés fázisait is.

Természetesen az ember – mint tudattal és civilizációval rendelkező lény – sokkal nagyobb mozgásteret és szabadságot élvez a saját ösztöneitől való eltérésben, az ösztönviselkedések keretein belüli megnyilvánulások változatosságában, mint az állatok. Mégis, könnyű felismerni hétköznapi cselekedeteink mögött az ösztönös mozgatókat. Akár egy egyszerű hétköznap szinte bármely percét vagy mozzanatát meglehetősen könnyen le lehet fordítani az ösztönös meghatározó erők és ösztönös célok nyelvére. Példaként elég, ha csak felidézzük bármely nőismerősünk igyekezetét, hogy nőtársainál vonzóbb, státuszjelzőbb ruhadarabokat, kiegészítőket szerezzen be és ezekkel nagyobb vonzerőt tudjon gyakorolni; vagy kétségbeesett erőfeszítését, hogy saját férfitársát megkösse, remélve, hogy hosszan a családfenntartói szerepben láthatja majd őt. Hasonlóan kézenfekvő arra gondolni, ahogyan egy munkahely férfitársadalma figyeli, hogy a rangban fölöttük álló férfi milyen státuszmarkerekel jelzi helyét az adott csoport rangsorában. Ugyanígy evolúciós keretben értelmezhetőek az olyan egészen hétköznapi jelenségek, mint az idős korba érő szülők fokozódó aggodalma, nyomásgyakorlása, hogy gyermekeik ajándékozzák meg unokákkal őket; vagy ha óvodás vagy alsós kisgyerekünk csúfolás, megkülönböztetés áldozata lesz a társai között.

A szintén ösztönös csoportmechanizmusokat leíró szociálpszichológia is az emberfaj közös, mélyen fekvő motivációinak ismertetésével segít eligazodni az olyan helyzetekben, ahol csoportdinamikai jelenségekkel, kirekesztéssel, befogadással, határvédelemmel, előítélettel, diszkriminációval, sztereotipizálással kerülünk szembe.

Whoops, looks like something went wrong.