Ha gyerek, akkor mozogjon!

Mit ad a TESTmozgás a LELKI fejlődésnek…

Ki ne látott volna hasra fektetett újszülöttet, ahogy a fejecskéjét emelgeti? Ki ne látott volna pár hetes babát, ahogy elszántan igyekszik egyensúlyozni ugyanazt a fejecskét immár függőleges helyzetben, aztán elfárad és az anyja vállára nyaklik? Ki ne emlékezne, ahogy egyéves gyermekeink diadalmas vigyorral megteszik az első pár lépést Anyától Apáig vagy a dohányzóasztaltól a kanapéig? Egészen kicsik még, amikor már hajmeresztő ügyességgel másznak – lépcsőre is, létrára is… akár a négyméteres csúszda létráján is elindulnak fölfelé… A kisgyerek – miként bármely kismajom is – robbanásig telve van energiával, mindene a mozgás. Az első perctől kezdve küzd a mozgás szabadságáért, erejéért és ügyességéért. Az pedig, hogy hogyan és mennyire mozoghat, bizony a személyiség alapjaiba is mélyen beleépül. Minden kor más életleckét hordoz, és a mozgás is mást tanít minden korosztálynak.

Aztán elkövetkezik a megállíthatatlan: a másfél- kétéves kisgyerek, aki mint egy felhúzott kis bádogcsirke elindul rövidke lábain és megy, megy, megy, fáradhatatlanul. Ha letesszük egy húszméteres rendelőintézeti folyosón, amint földet ér, elindul és a végéig meg sem áll. Minden kilincset le kell nyomni, minden ivóvíz-automatán minden kiállót megnyomni, minden papírkosarat felborítani és megvizsgálni: felfedezni az egész világot a lehető legalaposabban és minden létező irányban, jobbra, balra, fölfelé és lefelé. A kisgyerekkor a tét nélküli megismerés kora, a világot ekkor még úgy lehet fölfedezni, hogy közben a felnőttek vigyáznak ránk. A mozgás is ezt szolgálja, és a mozgás minden lehetőségét is föl kell fedezni.

Ha a kisgyerek végtelen mozgásigényét élni hagyjuk, ha engedjük jönni-menni, mászni, ha a háta mögött állva óvjuk, de hagyjuk, hadd próbálkozzon, hadd éljen az erejével, akkor maximális esélyt adunk annak, hogy az ügyessége, a magabiztossága kialakuljon. Nem öncél itt a fizikai ügyesség, hanem elemi személyiségleckét hordoz: a kezdeményezés, az önállóság, az akarat kifejlődése, a biztos alkalmazkodás tanulását. Ez ebben a korban még a fizikai térben zajlik, de később általánosabb érvényt nyer. Bevállalós vagyok? Megijedek minden újtól? Vagy tudom, hogy úgyis helyt állok, úgyis megoldom majd valahogy? Úgy nevezzük ezt: a kompetenciaérzés megy át döntő fejlődésen másfél éves kortól kezdődően. Kialakul a gyermeknek az a magától értetődő hite: ügyes vagyok, meg tudom csinálni, meg tudom oldani, ha új, ha másmilyen, akkor is, bármi légyen is az.

Úgy érdemes elképzelni a gyermeki akaratot és életerőt, mint egy forrást, a víz felszínre törő energiáját. Nem az a célunk, hogy visszafojtsuk. Nem is az, hogy az útját elálljuk, akadályokkal szórjuk tele. De nem is az, hogy szanaszét folyjon gáttalanul. Akkor járunk jól mi is, a gyermek is és a társadalom is, ha ezt az energiát mederbe foglaljuk, hogy bőséges, egyenletes és szabályozott folyása legyen. Az egész gyerekkoron át tartó szabályozás ezt a jól kezelt energiaáramlás szolgálja. A szabályozás a jó értelemben vett, intelligens fegyelmezést és egy sor jószokás kialakítását jelenti. Mindehhez viszont nélkülözhetetlen, hogy a gyerekben legyen energia, legyen bátorság, legyen kifelé kívánkozó mozgás, gondolat, alkotás, mondanivaló, lendület, életerő. Mert ha nincs, akkor nincs miből építkeznünk, nincs miből személyiséget formálnunk. Nincs lehangolóbb, mint az elbátortalanított, kihunyt szemű, mindentől visszariadó gyerek vagy fiatal, akiből hiányzik a kíváncsiság, aki nem akar dolgokat kipróbálni, akit nem izgat a kaland, nincs véleménye, nincs mondanivalója. A mozgás pedig ennek a gyermeki energiának az első és legelemibb kifejeződése. Akkor tesz igazán jót a szülő, ha vigyázva, óvó figyelemmel terelgeti a gyerekét, de hagyja mozogni, futni, mászni, mindent kipróbálni, mindent meghódítani. Minél nagyobb a gyermek, annál jobban megérti, ha a veszélyekre figyelmeztetjük, de leginkább a saját kárán tanul. Ha látjuk, hogy baja lesz, az a dolgunk, hogy megóvjuk, megmentsük, és adjunk neki értelmes magyarázatot, kommentárt. Ha viszont azt látjuk, hogy nem lesz baja, csak minimálisan megijed és megjegyzi azt, amit tanul az esetből, akkor nem kell feltétlen beavatkoznunk… a kisebb-nagyobb bakikból tanul meg vigyázni. A mozgásból tanulja a gyermek a szabadság leckéit: azt hogy van szabadsága és hogy azt ésszel, felelősen kell használnia. A totyogókor életleckéje abban áll: védve vagyok, mindent felfedezhetek és kipróbálhatok. Tét nélkül, valódi veszély nélkül tudok kísérletezni, tanulni és kiterjeszteni a hatókörömet.

Az „élni hagyni” azt is jelenti: nem segítjük fölöslegesen. Mindenek előtt felejtsük el a „ne mássz föl, mert leesel” mondatot. De ez nem elég. Az is fontos, hogy hagyjuk megküzdeni, hagyjuk próbálkozni: másszon föl a hintába, tápászkodjon föl a jégen. Ha a játszótéren hasra esett, várjuk meg, sír-e, vagy továbbfut: ne döntsük el mi magunk, hogy rettenetes nagy a baj, ha ő történetesen föl sem veszi. Természetesen az ellenkező végletbe sem szabad esnünk: ha a gyermek segítséget kér, ha sír, ha megsérült, egyértelműen az a dolgunk, hogy ott legyünk, segítsünk, hogy mindig számíthasson ránk. Azt pedig már mondanunk sem kell, hogy a testi épségét valós veszélybe nem sodorhatjuk soha. Ugyanakkor fontos tudni: a legnagyobb biztonság a jó mozgású gyerek.

Ahogy aztán múlik az idő, egyre több képzett mozgásformát is elsajátít a kisgyerek. Megtanul futóbiciklivel közlekedni, megtanul felmászni mindenfajta mászókákra, aztán biciklizni, ugrókötelezni, iskolásan már gumizni, hullahoppozni, kötelet mászni, szeren mozogni. Nagyon jó, ha hatókörét minden korábbinál tágabbra kiterjeszti és megtapasztalta, hogy a legkülönfélébb helyzetekben és közegekben el tud boldogulni: ha minél hamarabb megtanul úszni, korcsolyázni, evezni, és még bármely más mozgásformát. Minél többféle közegben és helyzetben tud jól mozogni, vízben, jégen, hóban, a legkülönfélébb szereken és eszközökön, annál sokoldalúbb lesz a mozgása, de nem csak az. Hiszen az emberi agyban minden mindennel összefügg. A legfontosabb lecke, amit a mozgásfejlődés korai éveiből meg kell tanulni a kisgyereknek, így szól: meg tudom csinálni. Ügyes vagyok, képes vagyok rá. Sokféle helyzetben tudok helytállni, megoldást találni. Nem vagyok egy elveszett ember.

Egy egészséges 5-10 éves gyerek, ha leteszik egy erdőben, minden sziklára, kidől fatönkre, roskadozó fahídra felmászik, minden meredek szurdokoldalon felkapaszkodik, kirobbanó energiával mozog és mindent megpróbál valahogyan megoldani. Mire hétéves lesz, egy határozott, kompetens, talpraesett, jó mozgású, jól koordinált kis ember lesz belőle, aki százszor megtapasztalta az ügyességét és helyzetmegoldó készségét. És akkor még el sem kezdődtek a valódi sportok!

A mozgás fejlődésének a társas viselkedések terén is komoly következményei vannak. Ha elviszünk – tegyük föl – négy kisiskolás gyereket egy hétvégére kajakozni, valószínűleg hárman negyedóra alatt megtanulják a kajakozás alapmozdulatait, de mindig lesz egy kisgyerek, akinek nem megy. Valószínűleg ő lesz a túlféltett, akit már kiskorában sem hagytak mászókázni vagy a természetben mozogni, mert vad, rendetlen dolognak tekintették az ilyesmit vagy egyszerűen nem került ilyen helyzetbe a család. Valószínűleg ő lesz az, akit nehezen engedett el az anyukája és sok gyógyszert mellékelt hozzá, instrukciókkal. Mondanunk sem kell, hogy a társas dimenzióban ez a kisgyerek már akkor kilóg a többiek közül, amikor így bocsátják útjára. A fejlődése további szomorú, ám előrelátható kanyart vesz, amikor kudarcot vall az evezésben. Valószínűleg egyfelől elkönyveli, hogy „nekem ezek a mozgásos dolgok nem mennek” és ezzel végleg elvágja a saját útját a testmozgástól. Ugyanez az esemény a társas fejlődés dimenziójában is hat: valószínűleg ő lesz az, aki sírva felhívja az anyukáját, amitől a többi gyerek aztán már furcsán néz rá. Ha pedig ez a kisgyerek történetesen fiú, akkor itt már a férfi nemi szerep normáival kapcsolatosan is hátrányba kerül. Megjegyzi, hogy őt a többi fiú kiszorítja, kinézi, hogy ő nem annyira fiús, férfias, mint a társai…. megint csak nem nehéz elképzelni, hogy 10-15 évvel később mennyire fogja menő pasinak, férfias férfipalántának érezni magát az osztálytársai között. Könnyű meghosszabbítani ezt a vektort és elképzelni ugyanőt harminc évesen, miután kimaradt az egyetemi és céges kerékpártúrákból, focizásokból, ezzel együtt járó bulikból. Könnyebben temetkezik majd a virtualitásba, elszalaszt egy sor jó bulit, suta lesz és hízásnak indul. Ennek a párkeresésben és a másik nemmel kapcsolatos önbizalomban is meglesznek a következményei. Fizikai és társas dimenzióban egyaránt megszenvedi a korai mozgásfejlődés gátlását – hiszen a személyiségben is minden mindennel összefügg. A korai mozgásfejlődés a kompetenciaérzést, az énerőt, az önbecsülést és a társas kapcsolatokat egyaránt építi.

Ez nem azt jelenti, hogy erőnek erejével mozgásra és sportra kell kényszerítenünk kicsiny gyermekeinket. De jelenti azt, hogy fontos, hogy helyzetbe hozzuk és hagyjuk mozogni őket. Vegyük a fáradságot és vigyük ki őket a parkba, a Margit-szigetre, a Normafához, a legközelebbi erdőre, mezőre, labdázzunk, bringázzunk, focizzunk, ússzunk, evezzünk, korizzunk velük – hiszen annyira jó! A gyereket nem az érdekli, mennyibe került – könnyen lehet, hogy legszebb emlékei a hazai tájakról, a lakhelyünkhöz közeli kalandokból származnak majd.

A nagyobbacska gyerekek és a serdülők személyisége számára aztán egészen másfajta, az adott kornak megfelelő leckéket tartogat a mozgás és a sport: erről a következő folytatásban olvashatunk.

* * * * *

A szeresdjol.hu szülőképző rendszer alapgondolata az, hogy a szülőség tanulható. Kár minden napért, amikor úgy nevelünk, hogy nem tudjuk, mi zajlik a gyermek lelkében és agyában. Amikor egyik nap így próbálkozunk, a másik nap amúgy, és közben nem leljük benne örömünket. Nincs fájóbb, mint a félresiklott szeretet nyomai - a szereteté, amely túlfélt és fojtogat, amely túlszabályoz és uralkodik, vagy túl sok jót ad és nem tanít meg helyt állni. Ebben a 18-20 évben megformálunk egy (kettő, három, négy…) embert. Kialakul a személyisége, az önképe, a szokásai, eldőlnek kibontakozásának, testi-lelki egészségének alapbeállításai.

Magyarországon ma kultúraváltás zajlik: máshogy nevelünk, mint ahogy minket neveltek. A mi szüleink zömmel a saját szüleiktől kapott nevelési mintákat vitték tovább. Nagyanyáink drámaian nehéz körülmények között neveltek. Az volt a cél, hogy a gyerek egyen, legyen rendes ruhája, fedél a feje fölött, ne érje baj, eljusson az iskolába, tanuljon, majd teremtse meg az alapvető létbiztonságát. A mai szülő többet akar, mint ez a minimálprogram, de sokan még nem találják a helyünket az új kultúrában. Mindent a gyerekért? Vagy egész nap dolgozni, hogy megteremtsük/helyreállítsuk a családunk anyagi státusát és stabilitását? Liberális nevelés? Vissza a nádpálcához? Bölcsi vagy nem bölcsi? Hajtós iskola vagy laza iskola? Tanuljak vele vagy ne? Legózzak vagy főzzek esténként? Ezer dilemma és bizonytalanság, feszültség és kétely. Pedig van út, van tudás, vannak válaszok, jól használható elvek és technikák. A gyermeki fejlődésnek van átlátható belső logikája. A szeresdjol.hu weboldal cikkei ehhez adnak azonnal használható, praktikus, de tudományosan megalapozott információt.

Whoops, looks like something went wrong.